Az idei terepgyakorlaton a 9.B és 10.B biológia emelt képzésű diákjai közösen vettünk részt. Egy hetet töltöttünk a Szigetközben a Dunasziget Ökoparkban. Hétfőn először vonattal - győri átszállással - Mosonmagyaróvárra utaztunk, itt a Futura természettudományos kiállítását (természeti jelenségeket bemutató és modellező interaktív játszóházát) néztük meg. Az élményközpont 4 szinten (Víz, Föld, Tűz, Levegő) változatos és izgalmas programokkal hozza közelebb a természettudományos jelenségeket.

Voltak látványos fizikai kísérletek, planetárium, Tesla transzformátoros villám-generálás, 5D-s mozi és kisebb csoportokban lementünk a Pániklaborba. Egy óránk volt, hogy kijussunk a pincehelységben kialakított „elhagyatott laboratóriumból”. A játék nehéz volt, de nagyon izgalmas és gondolkodtató és egy csapatnak sikerült kijutni. Mosonmagyaróvárról busszal mentünk a szállásra. Az ökopark területén 4 ház, egy vizesblokk, két közösségi kiülős rész (csűr), egy bemutatóterem és néhány birka kapott helyet. A vizet napenergiával melegítették fel a házak tetejére szerelt kollektorok, a csapból ásványvíz minőségű víz folyt. A reggeliért, ebédért és vacsoráért a település egyik éttermébe jártunk át. A programok változatosak voltak. Kedden délelőtt túráztunk az ártéren, miközben bővítettük, illetve teszteltük fajismereti tudásunkat, megismertük testközelből (kéregtapintós játék) a ligeterdők fafajait és hogy milyen nehéz a „közlekedés” a töltés alatti ártéri fás társulásokban. Délután  vízminőség vizsgálatot végeztünk, melyből megtudtuk, hogy sok olyan faj él a Dunában, amely kizárólag a tiszta vizet kedveli. Érdekes fajokat „merítettünk” (pl. tegzesek, víziskorpió, csigapeték és lárvák, acsalárva, szitakötőlárva, hanyattúszó poloska és még egy növendék csukát is sikerült kifognunk), melyekről Platzer Gábor mesélt nekünk. Este „csapatépítő” vetélkedőn vettünk részt, hogy egy kicsit jobban megismerjük egymást. Szerdán szinte az egész napunkat a vízen töltöttük. Kenutúránkon gyönyörű oldalágakon haladtunk végig. Leeveztünk a hallépcsőig, láttunk kormorántelepet és halbölcsödét is. Számos helyen megfigyelhettük a hódok munkájának nyomát a fákon. Láttunk réti sast, sirályokat, gémeket, hattyúkat és tőkés récéket. Mindnyájan elfáradtunk az evezésben, de nagyon élveztük ezt a programot (is). Este langallót sütöttünk a kültéri kemencékben. Csütörtökön az ásványok és kőzetek kapták a főszerepet, illetve a Szigetköz jelenlegi állapota és jövője. Ezen a napon szerencsénk volt, ugyanis délután megnézhettük, hogyan nyírják a birkákat. Amíg az ökoparkban voltunk, összesen három barika született. Este az íjászkodás rejtelmeibe vezették be az érdeklődőket, majd röplabdáztunk néhányan. Késő este egy kis beszélgetéssel „bezártuk” a tábort. Pénteken utaztunk haza, szintén busszal Mosonmagyaróvárig, majd Győrben átszállással Veszprémbe. Összességében mindenki nagyon élvezte, sok új tapasztalattal gazdagodtunk, és megismerkedtünk egy csodálatos hely, a Szigetköz élővilágával.

Szabó Evelin 10.B osztály

Képek: Terepgyakorlat 2015