Az Irodalmi Rádió 21. évfordulójára meghirdetett pályázaton Németh Kata (12. A) diákunk
négy verse jelent meg nyomtatásban a Selymes neszek című antológiában.

Gratulálunk a sikeréhez!
A versek itt olvashatók

Egervári Marcell 10. C osztályos tanuló, október közepén a Genfi-tavon megrendezésre került Swiss Nationals, azaz a Svájci Nacra 15 osztály hazai bajnokságán U17 kategóriában Bartos Bettivel 3. helyezést ért el.
 
Gratulálunk és sok sikert kívánunk a barcelonai folytatáshoz! 
 

A Vetési Gimnázium 53 tanulója és 4 kísérő tanár az elmúlt héten Lengyelországba látogatott. A csoport a régi lengyel fővárost, Krakkót és az Auschwitz -Birkenaui koncentrációs tábort nézte meg.
Az útról Strenner Noémi és Gábor Anna (9c) így emlékezik:

12-én kora reggel indultunk és délután értünk Krakkóba, ahol egy magyar idegenvezetővel bejártuk a Wawel hegyet, megnéztük a tűzokádó sárkányt és a királyok útján végigsétálva elérkeztünk a város főterére. Elsétáltunk a posztócsarnok mellett is. A főtéren minden teraszon apró tűzoszlopok adták a hangulatos világítást. Krakkó elvarázsolt minket. A szállásra érve elfoglaltuk a szobákat és a szint közös konyhájában elfogyasztottuk a szerény vacsorát. Másnap reggel hétkor indultunk Auschwitzba. A táborban szervezetten körbevezettek bennünket. Az idegenvezetés német és angol nyelven zajlott. Auschwitz után átmentünk Birkenauba. Mindenképpen érdekes és elgondolkodtató látvány tárult elénk.
A hazaút is eseménydúsan telt.

A látogatásról készül képek megtekinthetőek itt: Galéria

 

 

 
Veszprémben október 16-án (hétfőn) lezajlott az őszi fordulója a Lány Labdarúgó Diákolimpiának, ahol szép játékkal, egy győzelem (Ipari ellen) és egy döntetlen (Táncsics) eredménnyel sikerült zárni a napot.
Így a 2. helyről várhatják a lányok a tavaszi folytatást!!
Gratulálunk az eredményhez!!
 

Muraközy Imre 9.C osztályos tanuló a csapattársaival a székesfehérvári
Petanque Triplett Országos Bajnokságon I. helyezést ért el

Gratulálunk az eredményhez!

   

A cím, egy olyan oktatási projektet takar, melyen keresztül minden gyermek megismerheti a fenntartható fejlődést szolgáló globális célokat. A 2023. évi Világ Legnagyobb Tanórája programsorozat Magyarországon kilencedik alkalommal, 2023. október 2-6. között került megrendezésre. Kiemelt témája ebben az évben a 10. globális cél, az egyenlőtlenségek csökkentése volt. Iskolánk minden évben több csoporttal csatlakozik a kezdeményezéshez. 



Svédváltó 1. hely: Ádám Hanna, Felber Kata Zselyke, Kovács Noémi, Fekete Júlia
Távolugrás 4. hely: Ádám Hanna, Felber Kata Zselyke, Kovács Noémi, Fekete Júlia, Kozma Nikolett
4x800 váltó 5. hely: Vass Boglárka, Gedra Bettina, Arnhoffer Kata, Kozma Nikolett
 
Megterhelő nap volt, de eredményesen zárult. Kísérő Tanár: Kerekes Gábor
Gratulálunk a lányoknak!
 
A versenyről készült képek megtekinthetőek itt: Galéria
 

Idén is megrendezésre került az őszi Európai Diáksport Napja, amelyen 6 sportágban rendeztünk versenyt:
B33 kosárlabda
Floorball
Asztalitenisz páros
Teqball páros
Tájfutás
Fekvenyomás
Hangulatos versenyen vagyunk túl, ahol az iskola nagyrésze sportolt. Asztalitenisz
sportágban címvédés volt. További eredmények itt tekinthetőek meg

Az iskola sportos jellegét az is bizonyítja, hogy a 2021/2022. tanévi Diákolimpia
Legeredményesebb iskolája, középiskola kategóriában, a IV. helyezést értük el.

Gratulálunk!

Testnevelés munkaközösség